Tarts Velünk Te is!
22539 regisztrált felhasználó

Hegedűs-Gál Csilla összes írása

márc
21.
Apró boldogságaink

Az élet túl rövid ahhoz, hogy azon töprengjünk, hogy mikor mit hogyan csináljunk boldogságunk érdekében. Egyszerűen csak éljünk, élvezzük a mindennapok apróságait, melyek erővel töltenek fel a tudatosításhoz is!

jan
20.
A boldogságfokozó motiváció és a célok

A boldogságfokozó motiváció, avagy – ahogy már korábban is hívtam – a BOFOMO mindenkiben megbújik, mint ahogy a céljaid is ott vannak valahol. A célok megfogalmazása nem egyszerű feladat, jó mélyre kell „leásni” hozzá, és ez csak a fele a folyamatnak, hiszen a célok megvalósítása legalább akkora falat, mint maga a cél definiálása.

dec
9.
Boldogságmotiváció és a jó cselekedetek

Világunk ki van éhezve a jó cselekedetekre. Millió ember létezik, csak úgy, lebeg az életében, tudatosítás nélkül. A jó cselekedetekkel értelmet, tudatot nyerhet létezésünk, mindamellett, hogy másoknak is támaszt nyújtunk. Jelenlegi cikkemben a jó cselekedetek oda-vissza érvényes hatásával foglalkozom, mely a Boldogságfokozó Motiváció alapkövének tekinthető.

nov
11.
A társas érintkezés és a boldogságszintünk

A társas érintkezés, vagyis a kommunikáció életünk egyik mozgatórugója. Az emberi kommunikáció egyedülálló az élővilágban, mivel sokszínűsége, stílusa, metodikája meghatározza az egyént. Hatása a boldogságunkra függ attól, milyen kultúrában élünk, milyen az intelligenciánk, és milyen a személyiségünk.

okt
20.
Optimizmus, te csodás!

Az optimizmushoz kapcsolódóan jelen írásunkban nemcsak gondolatébresztő idézeteket, kérdéseket, hanem egy olyan gyakorlatsort is közlünk, mely alkalmas lehet a terveink megvalósítása előtt álló akadályok és a szükséges változtatások tudatosítására, végső soron bátorságunk és optimizmusunk erősítésére.

szept
30.
„Hálahatás”, avagy úton a siker felé

A hála pszichológiai értelemben (kicsit sarkított megfogalmazásban) egy önzetlen cselekedetért adott pozitív visszajelzés. De hálásak vagyunk-e saját magunknak?! Mikor mondtad utoljára, hogy hálás vagyok… ezért vagy azért… (magadnak vagy másoknak)?

szept
8.
Szabadság, szeretem

A szabadság egy érzés, egy életfilozófia, egy létforma, egy csoda. Amikor azon gondolkozol, miért nem érzed jól magad a bőrödben, akkor valószínűleg nem vagy boldog, és nem vagy szabad. A szabadság nem egy megfoghatatlan „nemtom mi”, a szabadság mindenkiben megvan, megfogható, manifesztálható, érezhető, és ami a legfontosabb: motiváló.

júl
31.
Napos boldogság

A nyári napok csodás hatása tagadhatatlan lelki életünkre. Nem is véletlen, hogy a napos országokban boldogabbak az emberek, mint az inkább esős, változékony időjárású tájakon, mutatják a szociológiai kutatások.

jún
9.
BOFOMO, avagy BOldogság FOkozó Motiváció

"A szélirányon nem tudsz változtatni, a hullámokon sem, csak a vitorláidat igazítsd jól, és hamarosan hazaérsz a kikötődbe." Müller Péter

jún
7.
A gyermekek boldogságra nevelése régen és most

A boldogság minden emberi lény gyógyírja, lelki üdve, belső hajtóereje, kreativitásának alapja, cselekedeteinek mozgatója, és életének igazi értelme. A gyermeki boldogság a jövőt alkotja, mert ki boldogan él már gyermekként, hamarabb leli meg élete értelmét, céljai vannak, tettre kész, élénk és lelkesen veti bele magát az életbe. A boldogságra nevelés nem egyszerűen cél, hanem misszió. a szülőnek, az óvónéninek, a tanárnak, az államnak …!

<< < 1 2 > >>
TETSZIK AZ OLDAL? KÜLDD TOVÁBB ISMERŐSÖDNEK!