Tarts Velünk Te is!
24235 regisztrált felhasználó

Ok a boldogságra

2016. április 15.

Egy ismerősöm mesélte, hogy a naptárába minden évben néhány helyre beírogatja: "ok az ivásra". Az ok egy-egy névnap, születésnap, ilyesmi volt. Gondolom, hasonló analógia alapján, legtöbbünk a naptár minden egyes lapjára odaírná: "ok a boldogságra". Hogy ez mégsem olyan magától értetődő, annak számos gátló oka van, s ezek bennünk vannak. Mert nem a dolgoktól, emberektől, eseményektől függ, hogy boldogítanak bennünket vagy sem, hanem attól, mi hogyan reagálunk rájuk. Ez már majdnem közhelynek számít, viszont az, hogy minek alapján reagálunk, az teljesen egyéni. Ezt a sajátos kódrendszert, a fogantatás pillanatától kezdve, mi magunk programoztuk. Ahogy két összeolvadt sejtből kifejlődtek a szerveink, a megküzdési stratégiáink is elkezdtek kialakulni. Hiszen már odabent is alkalmazkodni kellett a körülményekhez, és ahogy növekedtünk, a reagáló készségünknek is fel kellett készülni az ÉLETRE.

Már az anyaméhben is

Gyakorló kismamák nagyon jól tudják, hogy a magzatuk érzékenyen reagál a hangulatukra, a zajokra, a hangokra. Tudott dolog az is, hogy jót tesz a pocaklakónak, ha kedvesen beszélnek hozzá, nyugtató zenét hallgathat. Amiként az édesanya reagál a külvilágra, úgy a magzat is átveszi minden rezdülését. Így nem mindegy, hogy milyen körülmények között zajlik a babavárás kilenc hónapja. Nyugodt, kiegyensúlyozott, egymást szerető és tisztelő pároknak, akik boldogan várják a baba születését, lelkileg egészséges csecsemőjük születik. Ám, ha bármi megterheli ezt az időszakot, akár egy betegség, vagy anyagi gond, netán valamilyen családi nézeteltérés vagy más probléma, még az ilyen kedvező párkapcsolat esetén is zavar keletkezhet a rendszerben. Gondoljuk el, hogy akkor egy sérülékeny kapcsolatban, netán valamilyen tragikus események folytán, a gyermek már poszttraumás stressz szindrómával jön a világra. Márpedig ezt feltérképezni és gyógyítani szinte lehetetlen, hiszen a gyermek még nem beszél, nem rajzol, hogy egy pszichoterápia segíthessen rajta. Rajta és a szülein. Mert az ilyen baba mégiscsak kifejezi a benne lévő diszharmóniát, gyakran és vigasztalhatatlanul sír, nyugtalan, nem alszik. Ez pedig kimeríti őt és a róla gondoskodó szülőket is.

Érdekérvényesítési képesség

Sokszor rácsodálkozunk, hogy egy aprócska, három kiló körüli újszülött milyen hangerővel és kétségbeesetten adja tudtára a világnak, hogy valamilyen szükséglete kielégítést igényel. Nagyon is tudja, hogy magatehetetlen, és másoktól függ az életben maradása, ezért az életösztön arra készteti, hogy felhívja magára a figyelmet. Ez tragikus helyzetben akár visszájára is fordulhat. Olvastam egy koncentrációs táborban született csecsemőről, hogy sohasem sírt, és amikor felszabadították a tábort, féléves korában adta ki magából az első hangot. Tudta, hogy addig van biztonságban, amíg nem zajong.

Nicht vor der Kind!

A pici baba, bár nem beszél szavakkal, de ért mindent, és kiválóan ki tudja fejezni magát akár hang nélkül is. A neten keringenek olyan videók, ahol néhány hónapos csecsemők feszülten figyelik, amikor valaki beszél hozzájuk. „Mintha csak értené!”- kiáltunk fel. És ne legyen kétségünk, érti is. Gyermekünk, unokánk egyetlen fejbiccentéssel vagy ujjának intésével közli velünk, hogy mit akar. Régebben divat volt, ha azt akarták, hogy a gyerek ne értse, miről van szó, akkor más nyelven beszéltek előtte. Aztán nagyon elcsodálkozott a család, hogy mégis tisztában volt mindennel, amit titkolni akartak előtte. Ezért egyáltalán nem mindegy, milyen verbális vagy testbeszéddel kifejezett hatások érik a gyermeket, mert ő mindent, igaz a maga módján, de értelmez, és ezekből építi fel a válaszadási programjait. Három éves korára már stratégiai rendszere van, amellyel kiválóan tudja kezelni a környezetét.

Tudattalan parancsok

Azonban, ezek, mint kezdeti bevésődések, nagyon mélyen beépülnek a tudatalattiba, és sajnos felnőtt korunkban is sokszor egy kisgyerek eszközkészletével reagálunk a minket ért hatásokra. Egy-egy súlyosabb trauma révén retardálunk, visszacsúszunk, és racionálisan nem tudjuk kontrollálni a reakciónkat. Gondoljunk csak arra, amikor hazavisszük a csecsemőt, a nagyobb testvér, aki már akkorra szobatiszta volt és felhagyott az ujjszopással, gyakran visszaesik, újra követeli a cumisüveget. Azt látja, hogy minden figyelmünk az új jövevényre irányul, és úgy akarja felhívni magára a figyelmet, hogy visszakívánkozik egy korábbi létállapotba.

Minden hasonló, vagy hasonlónak vélt, későbbi traumánk egymásra épül, és azt a reakciót hívja elő, amit a legelső tapasztalatra adtunk. Ezért nem értjük talán magunkat sem, hogy kiélezett helyzetben miért úgy viselkedünk, ahogy, ezáltal pedig sok kellemetlen szituációt idézünk elő. És nem tudjuk, miért vagyunk boldogtalanok, pedig egyfolytában a boldogságra törekszünk.
Szeretettel ajánlom Franz Renggli: Aranykapu az életbe c. könyvét, sok olyan hasznos információt nyújt, melyek által megérthetjük magunkat, gyermekeinket, s miután sikerül tudatosítani a deviancia okát, elindulhat a kioldódás, közelebb kerülünk a boldogsághoz.

Szerző
Pálfalvi Ilona

Nyugdíjas, korábban tanár, műfordító. Jelenleg saját meséim és regényeim, rajzaim népesítik be az életemet. És persze, a családom. Az élet nagy miértjeire keresem a válaszokat, hogy korábbi hivatásomhoz hűen, megoszthassam másokkal.

Pálfalvi Ilona összes írása »

TETSZIK A CIKK? KÜLDD TOVÁBB ISMERŐSÖDNEK!
4890 84 7831
oktatási intézmény klub itthon és külföldön bejegyzés a témákhoz



 

Szeretettel köszöntünk a Boldogságprogram blog oldalán.
Ezen az oldalon folyamatosan megosztjuk veled a legújabb boldogságtanulmányokat, továbbá hétről hétre életminőség jobbító, egészségmegőrző cikkeket olvashatsz.