Tarts Velünk Te is!
24398 regisztrált felhasználó

Jutalomfalatok

2015. november 14.

A boldogságot soha nem kívül találjuk meg, a keresést önmagunkban kell elkezdeni. Ehhez nyújt segítséget a Sonja Lyubormirsky tanításaira alapozott Boldogságprogram.
Persze, először azt kellene tudnunk, mi is az a boldogság, amire vágyunk. Mindenkinek mást jelent, ezért nem is lehet egyértelműen megfogalmazni, szabályokat felállítani. Azt azonban kijelenthetjük, hogy a boldogság csak ott és csak akkor érhető tetten, ha harmóniában vagyunk önmagunkkal, így megleljük a külvilágban is a harmóniát.

Összhangzat

Az Univerzum egy tökéletesen szervezett, de állandó változásban lévő rendszer. A különféle összhatások révén, a hatás-ellenhatás törvénye szerint, kapcsolatban állunk egymással, és a boldogulásunk attól függ, hogyan vagyunk képesek reagálni a minket ért hatásokra, benyomásokra. Mindannyiunk valamilyen potenciállal érkezik, és a család, az iskola, a környezeti hatások következtében alakul tovább a személyiségünk. Egészen kis korban jönnek létre azok a sémák, programok, amelyek szerint aztán egész életünkben működünk. Hétéves korunkra már bevésődnek ezek a reagálási útvonalak, és később komoly önismereti munkával és tudatossággal tudunk csak változtatni rajtuk, és ez nem könnyű feladat.

A minket irányító programok valójában azért jönnek létre, hogy megkönnyítsék az életünket, de az belátható, hogy egy gyermek ösztönös viselkedése és problémamegoldó képessége nem feltétlenül szolgálja felnőtt létünket. Ha eluralkodnak rajtunk a félelemből, dacból, az ismeretek hiányából összeállt képletek, kiadjuk a kezünkből az életünk irányítását. Ahhoz, hogy felismerve az életünkben felbukkanó feladatokat, valóban adekvát módon tudjunk cselekedni: időről időre változni, változtatni szükséges. Korrekcióra, karbantartásra szorul saját rendszerünk, össze kell hangolnunk a meglazult vagy túlfeszült húrokat, hogy tisztán és szabadon tudjunk játszani, akár egy hangszeren. Ennek megvalósítása tudatosságot, önfegyelmet, nyitottságot, elfogadást, megértést és sok-sok gyakorlást feltételez, hogy az elavult hálózatot újraépíthessük.

Az élet maga egy csoda 

Gondoljunk csak arra, ahogy a két láthatatlan méretű ivarsejtből kilenc hónap alatt kifejlődik egy életre kész gyermek. Milyen hatalmas változás ez ilyen rövid idő alatt! És életünk első éveiben továbbra is nagyon gyors az alakulás folyamata, amely a felnőttkorba érve jelentősen lelassul. És ilyenkor kezdődik meg a „becsontosodás”. Mindennapi feladataink a családban, a munkahelyi kötelezettségeink, netán közösségi vállalásaink elszívják belőlünk az erőt, és a tudatos cselekvés irányítása helyett a régen belénk íródott programok veszik át életünk szervezését. Ezeknek a programoknak a felülírása, frissítése gyakran nem történik meg, nem alkalmazkodunk rugalmasan az életünkben bekövetkezett változásokhoz, robotpilótánknak adjuk át a vezérlést. Bizonyos rutin feladatoknál ez lényegesen megkönnyíti a működésünket – feltéve hogy minőségi szoftvert használunk–, de adódhatnak olyan helyzetek, amikor ez már nem elég, mégis hagyjuk, hogy életünk irányítása kicsússzon a kezünkből.

Légy hű magadhoz

A helyzetfelismerés nagyon fontos. Mindannyian valamilyen életfeladattal érkezünk, és ehhez megkapunk minden készséget, képességet. Ám az élet sodrásában mellékutakra tévedünk, és már nem a saját életünket éljük, nem vagyunk harmóniában önmagunkkal. Ekkor érzékeljük, hogy nincs rendben az életünk, a belső vágyaink nincsenek összhangban a külvilág reagálásával. Ilyenkor nehéz megélni a boldogságot. Mivel az Univerzum törvénye szerint ami bent, az kint, és ami kint az bent, ez a helyzet azt mutatja, hogy belül összezavarodtunk, és rendet kellene tennünk önmagunkban. Ehhez kellenek a jutalomfalatok.

Gnóti se autón

mondták a bölcs görögök, azaz, ismerd meg önmagad. Figyeld meg, hogyan reagálsz különféle emberekre, eseményekre, helyzetekre. Mikor vagy stresszes. Ez a benned megjelenő feszültség mutatja meg, hol nincs egyensúly, és ott kell megteremtened az egységet. Minden apró felismerést, változást diadalként kell kezelned, és ahhoz, hogy ez be is épüljön a mindennapi működésedbe, jutalmaznod kell magadat. Pont úgy, ahogy egy kiskutyát treníroznak. Ajándékozd meg magadat valami kis aprósággal, egy lazító sétával, egy új rúzzsal, egy bögre illatos teával és egy jó könyvvel bekucorodva a kanapé sarkába. Törődj magaddal. Máris kisimulnak az aggodalom redői a lelkedben. Ahhoz, hogy ez a változás tartós harmóniát hozzon az életedbe, többször meg kell ismételned az újfajta cselekvést, hogy bevésődjön, felülírja az addigi hibás programot, és működőképes legyen.

Meg tudod tenni. Hisz csupán arról van szó, hogy a benned eleve meglévő erőket mozgósítod annak érdekében, hogy önmagad legyél.

 

Szerző
Pálfalvi Ilona

Nyugdíjas, korábban tanár, műfordító. Jelenleg saját meséim és regényeim, rajzaim népesítik be az életemet. És persze, a családom. Az élet nagy miértjeire keresem a válaszokat, hogy korábbi hivatásomhoz hűen, megoszthassam másokkal.

Pálfalvi Ilona összes írása »

TETSZIK A CIKK? KÜLDD TOVÁBB ISMERŐSÖDNEK!
4890 84 7857
oktatási intézmény klub itthon és külföldön bejegyzés a témákhoz





 

Szeretettel köszöntünk a Boldogságprogram blog oldalán.
Ezen az oldalon folyamatosan megosztjuk veled a legújabb boldogságtanulmányokat, továbbá hétről hétre életminőség jobbító, egészségmegőrző cikkeket olvashatsz.