Tarts Velünk Te is!
24227 regisztrált felhasználó

Hálás vagyok érted!

2016. szeptember 13.

Hogyan lehetek tartósan hálás a párkapcsolatomért?

Sokan felteszik nekem ezt a kérdést, amikor párkapcsolati problémával keresnek meg. Tapasztalatom szerint a párkapcsolat az a terület, amiért folyamatosan tenni kell.

A kapcsolat kezdeti szakaszában még csak a jót és a pozitívat látjuk a másikban. Idővel azonban a hétköznapi taposómalomban hajlamosak lehetünk arra, hogy beleszürküljünk az együttélésbe.
Pedig ugyanazzal az emberrel élünk együtt, mégis valahogy mintha elfelejtkeznénk a jó tulajdonságairól. Amit kezdetben megfontoltságnak láttunk benne, azt az idők múlásával tehetetlenségként értékeljük. Amit az elején nyugodtságnak tituláltunk a párunkban, az valahogy tunyasággá, lustasággá minősül később.

Van egy jó megoldás arra, hogy a kapcsolat ne veszítse el hosszú távon sem a motiváló erejét: legyünk mindennap hálásak a másiknak valamiért!
Lehet ez egy kisebb gesztus, amit talán minden nap megtesz nekünk, de már el is felejtettük értékelni. Mindegy, mi az, de becsüljük meg a személyiségét, a tetteit! Majd pedig fejezzük is ki neki, hogy fontos a számunkra!

És hogy ez könnyebben menjen, íme 10 tipp, amivel tartósan hálásak lehetünk, és fenntarthatjuk a boldogságot a kapcsolatunkban.

1.Önbecsülés

Ha nem szereted magadat, hogyan várod el a párodtól, hogy ő önmagadért szeressen? Ha nem hiszed el, hogy értékes vagy, a társad sem az értékeidet fogja látni benned, csak a hiányosságaidat. Légy nyitott önmagadra, ismerd fel a pozitív tulajdonságaidat és ezt mutasd meg a párodnak! Tedd bele ezt a kapcsolatba!

2. Bizalom

A harmonikus párkapcsolat egyik alapja a bizalom. Önmagadban és a Másikban. Ha nem bízol abban, hogy képes vagy adni neki, ha nem bízol abban, hogy számíthatsz rá, akkor milyen alapokra fog épülni a közös életetek? Ahhoz, hogy ne a féltékenység uralja a kapcsolatotokat, hanem a bizalom, elsődlegesen az önértékelésednek kell stabil alapokon állnia.

3. Odafigyelés

A vonzódás attól válik szerelemmé, hogy egymásra figyeltek. Ekkor még ott vagy minden gondolatában, és ő is a tiédben. Teljes odaadást ajándékoztok egymásnak. Ezt kell megtartani folyamatosan. Ne a munka legyen az első, hanem a kapcsolatod bensőséges minősége! Mert ebből az erőből táplálkozhattok a nehezebb időkben.

4. Tisztelet

Amikor tiszteled a másikat, akkor nem akarod megváltoztatni. Elfogadod, hogy van saját véleménye, és az akkor is jó lehet, ha nem egyezik a tiéddel. A tisztelet nem jelent alárendelődést. Sőt, éppen annak kijelzője, hogy egyenrangúak vagytok egymással.

5. Kommunikáció

A jó kommunikáció fő ismérve, hogy nem a másikat hibáztatod. Elmondod őszintén, amit érzel, és meghallgatod őt is. Úgy, hogy meg is hallod, mit akar közölni veled. Ha kompromisszumkészek vagytok a nézeteltérések tisztázásában, minden problémára megtalálhatjátok a legjobb megoldást.

6. Intimitás

A szerelem akkor tartja össze a nőt és a férfit, ha a szenvedélyt életben tudjátok tartani a kapcsolatban. Ehhez pedig az kell, hogy legyenek gyengéd érintések, becéző szavak. De nem hiányozhatnak a szenvedélyes ölelések és az egymásba fonódó vágyak sem. Különben csak két lakótárs fog egymás mellett élni.

7. Szabadság

Egy párkapcsolat akkor tud örömben létezni, ha mindketten szabadok vagytok benne. Ha megteheted, ami feltölt, és a párod is élhet a kedvteléseinek. Ez az alapja annak, hogy a külön töltött idő után, az együttlétetekben töltődhessetek és minél jobban érezzétek magatokat egymással.

8. Egyenrangúság

Egy párkapcsolatban akkor van egyensúly, ha mindketten elfogadjátok a másikat olyannak, amilyen. A jó és a rossz tulajdonságokkal együtt. Ha egyenrangúak vagytok, a hullámvölgyeket is egymást támogatva tudjátok majd átvészelni.

9. Nyugalom

A nyugalom akkor tud megjelenni a kapcsolatotokban, ha időt szántok egymásra. Olyan minőségi időt, ami nem a kötelességek teljesítéséről szól, hanem a kapcsolat érzelmi építéséről. Amikor nem rohantok sehová, nem a feladatokon pörögtök, hanem csak bensőségesen ott vagytok egymásnak. Ilyenkor azt érzitek, a kapcsolatotok az a hely, ahol megpihenhettek.

10. Szeretet

Idővel a hormonok lecsendesednek, és a mindent elsöprő szenvedélyes szerelem szeretetté alakul át. Szeretet az, amikor nem akarjátok birtokolni egymást. Amikor nem akarod a másiknak megmondani, mit tegyen, és milyen legyen. Amikor nem akarod őt a saját képedre formálni, hanem éppen olyannak szereted, amilyen. Olyannak, amilyen a kapcsolat elején volt, amikor még nem voltak elvárásaid vele szemben.
 

Szerző
dr. Kovács Fatime

Mentálhigiénés szakemberként és terapeutaként dolgozom hosszú évek óta. A hivatásomnak tekintem, hogy minél több embert segítsek abban, hogy jól érezze magát, és örömben élhessen. A boldogság az életünk alapja, és el is érhető, ha teszünk érte. Írásaimmal is ebben szeretnélek támogatni, hogy minél inspiráltabban tudj cselekedni magadért és másokért.

dr. Kovács Fatime összes írása »

TETSZIK A CIKK? KÜLDD TOVÁBB ISMERŐSÖDNEK!
4890 84 7830
oktatási intézmény klub itthon és külföldön bejegyzés a témákhoz



 

Szeretettel köszöntünk a Boldogságprogram blog oldalán.
Ezen az oldalon folyamatosan megosztjuk veled a legújabb boldogságtanulmányokat, továbbá hétről hétre életminőség jobbító, egészségmegőrző cikkeket olvashatsz.