Tarts Velünk Te is!
24227 regisztrált felhasználó

A megbocsátás a hála egyik megnyilvánulása II. rész

2016. április 28.

Miért is kell megbocsátani?

Az olyan jól hangzik spirituális konyhanyelven, hogy „megbocsátok”. Muszáj megbocsátanom, különben nem vagyok jó. Azzal deklarálom a saját „fejlett, szeretetteljes spirituális lényemet”, ha megbocsátok. És akkor erre büszke lehetek. Önmagam előtt megemelkedhetek. Az önértékelésem kap egy piros pontot.

Hogyan juthatunk el odáig, hogy mindez ne csak a kirakatban mutatkozzon meg?

A megbocsátás valójában nem egy egyszeri cselekvés, hanem egy folyamat. Amikor egy sértett, megbántott állapotból eljutok a valódi megértés, megbékélés állapotába. Amikor megértem, hogy miért következhetett be a sérelem. Miért viselkedett velem az illető úgy, hogy kiváltsa belőlem a fájdalmat? Miért éreztem magamat én sértett félnek?
Nem reagálunk egyformán ugyanarra a helyzetre. Van, aki egy szótól vérig sértődik, van, akiről lepereg, van, aki azért nem veszi sértésnek, mert tudja, hogy ez valójában nem neki szól, hanem a sértegető sérült egójának a kivetítése. És van, amikor kifelé azt kommunikáljuk, hogy megbocsátottunk, de a benső fájdalomtól mégsem tudunk megszabadulni. Rengeteg kérdés merülhet fel, és jó, ha tényleg felmerül, mert ez szükséges a feldolgozás folyamatához.

Alapvető kérdések

Miből fakad a késztetésem, hogy megbocsássak? Mi volt az az esemény valójában, ami kiváltotta belőlem a neheztelést, ténylegesen mi az, ami miatt úgy érzem, hogy meg kell bocsátanom? A megbocsátás feloldozás, felmentés, de vajon tényleg van-e létjogosultsága? Valóban olyan kegyes dolog, ha ezt megtesszük, miközben az, aki megsértett bennünket, lerázza magáról tettének súlyát és következményét, nem tanul, nem okul, nem változik, nem gyógyul? És újra és újra elköveti, velünk vagy másokkal szemben.

A megbocsátásnak valóban van egy higiéniás funkciója: 

megtisztul a lelkünk a haragtól, megszabadulunk a negatív gondolatoktól, érzésektől, nem gyűlik bennünk a méreg, ami hosszú távon megbetegít. De mi van akkor, amikor nem csak egy „add vissza a babaruhát” jellegű sértődésről, veszekedésről van szó? Van, amikor a sértő fél sáros gumicsizmával gyalogol bele a legszentebb érzéseinkbe, komoly anyagi veszteséget okoz, egy életre megnyomorít bennünket vagy a szeretteinket, akár halálesettel járó tettlegességet követ el. Egy komoly trauma után akár azonnali egészségügyi – testi-lelki-mentális – következményekkel is számolhatunk.

Becsípődéseink

Még a „hétköznapi sértődéseken” sem könnyű magunkat túltenni, de súlyos helyzetekben mi a teendő? Márpedig, talán nem is vagyunk ezeknek a sebeinknek a tudatában, mégis sokkal gyakoribbak, mint gondolnánk. A családi/kapcsolati/munkahelyi/társadalmi erőszak, kiszolgáltatottság lehet éveken át tartó, mindennapos, lehetnek rejtett, elfojtott következményei, a disszociativ amnézia által elfedett, elfeledett eseményeknek megszenvedhetjük egész életre kiható nyomait és hatásait. Mindebből csak az jön le, hogy az életünk nem úgy alakul, ahogy szeretnénk, állandóan belefutunk ugyanabba a kellemetlen, sőt visszataszító helyzetbe, anyagilag ellehetetlenülünk, nem tudunk kilábalni egy betegségből, kapcsolataink szeretethiányosak, áhítozunk a megértésre, elfogadásra, mégis úgy érezzük, hogy elfordulnak tőlünk. Nem vagyunk boldogok.

Hol a kulcs?

Felvetődik a kérdés, ha jogos a felháborodásunk, kell-e megbocsátanunk? Egyáltalán meg tudunk-e valaha is bocsátani? Vagy csak az idő múlása enyhíti a sebeinket? A kiegyenlítődés törvénye nem kívánja-e meg a jóvátételt a bántó fél részéről? Létezik-e olyan jóvátétel, ami meg nem történtté tehet egy mély fájdalmat kiváltó tettet? Gondoljunk bele annak a szülőnek a sorsába, aki más felelőtlensége miatt elveszítette a gyermekét. Gondoljunk bele annak az asszonynak a sorsába, akit meggyaláztak. Gondoljunk bele annak a kisfiúnak, nagyfiúnak a sorsába, akit kegyetlenül megaláztak. Mit ér ilyenkor a megbocsátás? Egyáltalán, a szenvedő felek képesek-e valaha is a megbocsátásra?

Az út

Ezeken a traumákon feltehetőleg csak túljutni lehet, sokszor külső segédlettel, hosszú terápiával valamilyen szintre csökkenthető, elfojtható a fájdalom, de sejtszinten megmarad a beégés, és egész további életünkre kihat. Lehet-e gyógyító hatású ilyenkor a megbocsátás? Valahol a mélyben mindig ott munkál bennünk a bűntudat, a lelkiismeretfurdalás. Saját felelősségünk kérdése: mit tehettünk volna, hogy megelőzzük, elkerüljük, elhárítsuk a bajt? Miért nem tettük meg? Mi bénított le, mi akadályozott meg?

Mi segít hathatósan a megbocsátásban?

Ha ezekre a kérdésekre megkeressük a válaszokat, őszinték vagyunk önmagunkhoz, szembe tudunk nézni az árnyékrészünkkel, le tudjuk vonni a helyes következtetéseket, és megbocsátunk saját magunknak, akkor tudjuk elengedni a fájdalmunkat.  Mindehhez azt szükséges tudatosítanunk magunkban, hogy az eset megtörténtekor, azt tettük, amire akkor képesek voltunk. Bár mi is követtünk el hibát, olykor akár végzetes hibát is, de akkor nem voltunk birtokában a megfelelő tudásnak, készségeknek, amelyekkel jól (vagy legalábbis jobban) tudtunk volna reagálni. El kell fogadnunk, hogy nem vagyunk tökéletesek, de törekszünk a jobbításra. Ha nem süppedünk bele az önsajnálatba, ha nem nyugszunk bele abba, hogy tehetetlenek vagyunk, hanem jól használjuk teremtő erőinket, akkor megnyílik az út a boldogság felé.

Ne add fel!  Soha nem késő.

Folyt.köv.

Szerző
Pálfalvi Ilona

Nyugdíjas, korábban tanár, műfordító. Jelenleg saját meséim és regényeim, rajzaim népesítik be az életemet. És persze, a családom. Az élet nagy miértjeire keresem a válaszokat, hogy korábbi hivatásomhoz hűen, megoszthassam másokkal.

Pálfalvi Ilona összes írása »

TETSZIK A CIKK? KÜLDD TOVÁBB ISMERŐSÖDNEK!
4890 84 7830
oktatási intézmény klub itthon és külföldön bejegyzés a témákhoz



 

Szeretettel köszöntünk a Boldogságprogram blog oldalán.
Ezen az oldalon folyamatosan megosztjuk veled a legújabb boldogságtanulmányokat, továbbá hétről hétre életminőség jobbító, egészségmegőrző cikkeket olvashatsz.