Tarts Velünk Te is!
24235 regisztrált felhasználó

A megbocsátás a hála egyik megnyilvánulása I. rész

2016. április 27.

Mikor tudunk igazán megbocsátani?

Nem elég szóban vagy írásban feloldozni a „tettest”. Az igazi megbocsátás a szívünkben, a lelkünkben zajlik, amikor megszabadulunk a bennünket ért sértés, bántás, fájdalom lehúzó energiáitól. Sok esetben akkor sem könnyű megbocsátani, ha az, aki megbántott minket, őszintén megbánja tettét, és kéri a megbocsátásunkat. A tüske még bennünk van, begyulladt, begennyesedett, lüktetve fáj, és haragszunk arra, aki szóval vagy tettel, esetleg mindkettővel ellenünk fordult. Idő kell ahhoz, hogy a gyulladás lelohadjon, a seb kitisztuljon, a fájdalom megszűnjön.

Minősített eset

Mennyivel nehezebb a gyógyulás, ha az, aki ártott nekünk, nem látja be tette súlyosságát, következményeit, esetleg továbbra is, netán folyamatosan, erőszakos cselekedetekre ragadtatja magát velünk szemben. Ilyenkor első teendőnk az kell, hogy legyen, hogy fizikailag meggátoljuk ezeket az eseményeket, megszakítjuk a kapcsolatot. Nehéz, olykor lehetetlen is ezt megtennünk, amennyiben szoros kapcsolatban állunk. Iszonyatosan nehéz azt tudatosítani, hogy az a személy bánt bennünket, akit szeretünk vagy valaha szerettünk. Sok esetben anyagilag függünk tőle. Ilyenkor még nagyobb a fájdalom, és a félelem. Egy ilyen helyzetben benne maradni életellenes is lehet, hiszen ha továbbra is eltűrjük az abúzust, súlyos testi-lelki károsodás érhet bennünket. Megbocsátani olyankor tudunk, ha az eseménytől, a bennünket bántalmazótól térben és időben el tudunk távolodni.

Helyzetértékelés nélkül nem megy

Ha már biztonságban érezzük magunkat, a megbocsátást minden esetben azzal kell kezdeni, hogy először saját magunknak bocsátunk meg. Hogy miért? Akaratlanul is, de áldozattá váltunk, s ilyenkor hajlamosak vagyunk arra, hogy önmagunkat vádoljuk, vagy azért, mert „hagytuk magunkat”, vagy azért, mert úgy véljük, hogy „megérdemeltük”. Az agresszorok általában jó manipulátorok, és elhitetik velünk tettük helyességét, s bűntudatkeltéssel továbbra is uralkodni tudnak felettünk.

Veszélyzóna, figyelmeztető tábla nélkül

Bántalmazóink sérült emberek. Feldolgozatlan traumáikat ránk vetítik ki, saját vélt vagy valóságos sebeikért valakin revansot akarnak venni, érzelmileg labilisak, alacsony az önkontrolljuk. Ha képesek vagyunk eléggé eltávolodni a szituációtól, és ezt megértjük, egy lépéssel közelebb kerülünk a megbocsátáshoz. Az agresszor nem tudja, de önmaga ellen dolgozik. Elsősorban a kapcsolat sérül, felbomlik, másodlagos hatása pedig, a támadóban lévő erős negatív indulatok miatt, betegségekben nyilvánul meg. A mérges ember, túl azon, hogy másokban negatív érzelmeket generál, megmérgezi önmagát is.

A relativizálás nem megbocsátás

A megbocsátás nem jelenti azt, hogy elfogadjuk a sérelmet, s felmentjük a sérelmet okozót. Bár az volna a helyes, ha meg tudnánk beszélni, hogy miért alakult ki a szituáció, és a jövőre nézve ki tudnánk alakítani valamilyen együttműködési stratégiát, azonban a sérelmet okozó fél gyakorta képtelen a belátásra. A beteges egója meggátolja ebben. Ezért saját magunkat kell megerősíteni, hogy ne sodródjunk ilyen helyzetekbe. Egy ilyen szituáció, kapcsolat rengeteg felismerni és tanulnivalóval jár együtt. Elsősorban önmagunkról.

Nem a tükör hibás azért, amit mutat

A bántalmazó tükröt tart elénk, így a saját viselkedésünket megvizsgálva rájöhetünk, hol vannak a korábbi sérüléseink, elakadásaink, amelyek következtében létrejöhetett ez a megrázó, megalázó esemény. Ha ezt felismerjük, meggyógyíthatjuk sebződéseinket, fejlődik az önbizalmunk, egészséges önértékelésre, önbecsülésre teszünk szert, és ezen a szinten már képesek leszünk túllépni és megbocsátani. Mert már nem félünk attól, hogy neki vagy másnak hatalma van felettünk. Megerősödünk, és távol maradnak tőlünk ezek az emberek, akik valójában gyávák, s a gyávaságukat, gyengeségüket (túl)kompenzálják azzal, hogy másokra, a náluknál is gyengébbekre támadnak.

Ha megerősödünk, könnyű lesz a megbocsátás. Ha el tudjuk fogadni, hogy valamilyen mértékben mi magunk is hozzájárultunk a helyzet kialakulásához, azaz felelősséget vállalunk önmagunkért, akkor a méltatlankodásunkat tüzelő muníció elfogy belőlünk. Ez nem az „áldozathibáztatás” kategóriája, hanem bölcs belátása annak, hogy minden helyzetben teremtők vagyunk. Ha képesek vagyunk felülemelkedni a helyzeten, s ha nem a sértődés és a dac, netán bosszú vezérel bennünket, hanem beépítjük magunkba a tanulságot, már nincs szükségünk arra, hogy a sebeinket nyalogassuk, ezáltal a bennünk lévő neheztelés energiája felszabadul, megkönnyebbülünk. Ezzel még azt is tudjuk segíteni, gyógyítani, akitől a sértést elszenvedtük.

Folyt.köv.

Szerző
Pálfalvi Ilona

Nyugdíjas, korábban tanár, műfordító. Jelenleg saját meséim és regényeim, rajzaim népesítik be az életemet. És persze, a családom. Az élet nagy miértjeire keresem a válaszokat, hogy korábbi hivatásomhoz hűen, megoszthassam másokkal.

Pálfalvi Ilona összes írása »

TETSZIK A CIKK? KÜLDD TOVÁBB ISMERŐSÖDNEK!
4890 84 7831
oktatási intézmény klub itthon és külföldön bejegyzés a témákhoz



 

Szeretettel köszöntünk a Boldogságprogram blog oldalán.
Ezen az oldalon folyamatosan megosztjuk veled a legújabb boldogságtanulmányokat, továbbá hétről hétre életminőség jobbító, egészségmegőrző cikkeket olvashatsz.