Tarts Velünk Te is!
24227 regisztrált felhasználó

A boldog családi élet alapjai

2015. november 22.

Országos ingyenes Boldogságprogramunkban egy teljes hónapon át foglalkozunk a család, a barátok, kapcsolatok, emberi kötelékek gondozásával. Ahogy egy ház építésénél fontos, hogy milyenek az alapok, ugyanúgy alapvetően meghatározó, hogy milyen alapokra építjük a családunkat. Két fontos aspektussal ismerkedhettél meg cikkem első és második részében. Most tovább viszem a gondolatot arról, hogy mi lehet a boldog családi élet alapja? Ez nem más, mint a szeretet. A házaspár, a szülők feladata, hogy megteremtse és fenntartsa azt az érzelmileg biztonságos légkört, amiben a felnőtt is, és a gyermek is egyaránt jól érzi magát és saját teljességükben kibontakozhatnak. Igen, nem csak megteremteni kell, hanem meg is kell őrizni, illetve, ha kicsit "megrongálódott", akkor újra kell építeni. Közösen, közös erővel és bizalommal. Minden egyes újraépítkezés erősíti a párokat, tanulnak belőle és egyre jobban tudnak együttműködni. A boldog család építkezésénél használt kötőanyag a szeretet, amely összekapcsol mindent mindennel. Először is a bennünk lakozó őszinte embert saját magunkkal, aztán a nőt és a férfit, a szülőket és a gyerekeket, a testvéreket egymással, és végül a családot a társadalommal.

A saját belső békénket kell megtalálnunk

Ha önmagunkkal jóban vagyunk - ami sokszor nem is olyan könnyű feladat -, akkor  olyan érzelmileg biztonságos légkört tudunk teremteni, amelyben már nem lesz nehéz a másik ember feltétel nélküli elfogadása és tisztelete, nem lesz nehéz azt mondani, hogy ’Ne haragudj, kérlek, bocsáss meg’. A megbocsátás képessége és az érzelmek elfogadása csodákra képes! Amint látjuk, az önismeretre óriási szükségünk van. Elengedhetetlen ahhoz, hogy megtaláljuk a saját boldogságunkat és ezen keresztül a családunkét is. Minél nagyobb önismeretre teszünk szert, annál könnyebben tudjuk elfogadni önmagunkat és a másik embert is. Ha tisztában vagyunk cselekedeteinkkel és gondolkodásunkkal, akkor amint szükségét érezzük, képesek leszünk rajta változtatni. Ha önmagunkkal jóban vagyunk, akkor a körülöttünk lévők felé is türelmesen, elfogadóan és szeretettel tudunk fordulni. A család többi tagjára átragad, ha már az egyik felnőtt a családban kiegyensúlyozott, stabil és harmóniában van önmagával. Beindítunk egy pozitív spirált, ami végül egy boldog családi életbe vezet.

A családi boldogság egyenlő a családtagok egyéni boldogságával?

Minden egyes ember alapvető pszichológiai szükséglete, hogy fontosnak, értékesnek érezze magát! Ha úgy érezzük, hogy fontos és értékes tagja vagyunk a családunknak - és nem csak a családunknak, hanem más közösségeknek is -, akkor az egyéni boldogságindexünk magasan van. Milyen módon éreztethetjük a családtagokkal, hogy fontosak számunkra? A válasz szinte egyértelmű: a szeretetünk kimutatásával. De hogyan mutassuk ki, úgy a szeretetünket, hogy a másik tényleg azt érezze, hogy szeretem? Így már nem is tűnik olyan egyszerűnek a kérdés. Vegyük azt a példát, amikor a férj mindent megtesz, hogy segítsen a háztartásban. Kiviszi a szemetet, felporszívóz, akár még el is mosogat. Szívességeket tesz és közben ezzel azt kommunikálja a párja felé, hogy szeretlek. A feleség pedig látja, érzékeli is, hogy így azért könnyebb, de mégis egyszer csak úgy érzékeli, hogy nem is kap igazán szeretetet.  Akkor érezné leginkább, hogy szereti a férje, ha gyakran hallana olyasmit, hogy ’mekkora szerencsém van, hogy a ilyen drága feleségem van’ vagy ’látom, hogy mennyit teszel a családért, köszönöm neked, hálás vagyok érte.’ Ebben a példában szerepelő családban a férj szeretet-nyelve a szívességek tétele, a feleségé pedig az elismerő szavak. Szeretik egymást, de nem egymás szeretet-nyelvén kommunikálnak, így kezd kiüresedni a szeretet-tankjuk.

Töltsd tele családtagjaid szeretet-tankját!

Hogyan állapíthatom meg, hogy mi a házastársam vagy gyerekeim szeretet-nyelve? Nem kell hozzá más, csupán megfigyelni, hogy ők milyen módon fejezik ki a szeretetüket a többi ember felé. Gary Chapman, amerikai pszichológus óriási szívességet tett nekünk, amikor leírta, hogy a szeretetünket többféle csatornán közvetíthetjük egymás felé. Mindenkinek van egy elsődleges és egy másodlagos szeretet-nyelve, amelyen leginkább érzékeli, hogy őt szeretik. Ha valakit a saját szeretet-nyelvén szeretnek - azaz olyan csatornán közvetítik felé a szeretet, ahogyan ő legjobban érzékeli -, akkor csordultig van a szeretet-tankja és madarat lehet fogatni vele.

  1. Elismerő szavak. Dicsérettel, bátorító szavakkal elismerésünket fejezzük ki a másik iránt. A kedves, szelíd szavakon keresztül valódi biztatást, megerősítést, energiát kap azaz ember, akinek ez az elsődleges szeretet-nyelve. Fontos, hogy a másik szemszögéből lássuk a világot ekkor és empatikusak legyünk. Azt kell néznünk, hogy mi az, ami a másik ember számára fontos.
  2. Testi érintés. Akinek a szeretet-nyelve a testi érintés, az leginkább akkor érzi, hogy valóban szeretik, ha megölelik, megmasszírozzák, megsimogatják, belekarolnak, megfogják a kezét, ölbe veszik és dédelgetik, stb. Ő maga is sokszor bújik, puszit ad, simogat - ezáltal üzenve, hogy ’szeretlek’.
  3. Minőségi idő. Amikor teljes és osztatlan figyelmet szentelünk valakinek és közös tevékenységben veszünk részt vele, akkor minőségi időt töltünk együtt. A társunkra, gyermekünkre szánt idő a szeretetünket közvetíti. A minőségi együttlét, nem csupán fizikai közelséget jelent, elengedhetetlen alkotóeleme az egymásra fordított figyelem. Egy meghitt beszélgetés, közös séta, egy éttermi vacsora vagy bármilyen közös tevékenység, ahol nem azon van a hangsúly, hogy mit csinálnak, hanem hogy miért. Az együtt töltött idő azt fejezi ki, hogy törődünk egymással, érzelmileg fontosak vagyunk egymás számára.
  4. Szívességek. Bevásárlás, mosogatás, a fű lenyírása, egy étel elkészítése, beágyazás, az autó lemosása, megszerelni a gyerek biciklijét, elmenni a gyerek versenyére, stb. mind szívességnek minősülnek. Sok minden kell hozzá, hogy valóban a szeretetünket közvetítse: figyelmesség, tervezés, idő, igyekezet és pozitív hozzáállás.
  5. Ajándékozás. Az ajándék azt jelzi, hogy valaki ránk gondolt. Nem az számít, hogy mekkora az értéke, azért becses számunkra, mert a szeretetet jelképezi. A szeretet látható és kézzelfogható jele az ajándék. Ne feledjük, hogy nem az értéken, hanem a gesztuson van a hangsúly és néha a legnagyobb ajándékot önmagunk, valódi jelenlétünk odaajándékozása jelentheti a másik ember számára.

Ha azt szeretnénk, hogy mindenki boldog legyen a családban, akkor figyelembe kell vennünk az egyéni igényeket és szükségleteket. Lehetnek külön-külön mindenkinek saját céljai és természetesen vannak közös családi célok is. Melyik élvez elsőbbséget? Egyáltalán kell-e rangsorolni? Érdemes ezeket a kérdéseket közösen megbeszélni és a megoldásokat is közösen keresni, az egyéni és közös célok szem előtt tartásával. Remélem hasznosan találtad a cikksorozatomat, melynek harmadik, befejező része volt ez. 

 

Szerző
Fodor Katalin

Az életem ajándék. A családom, a barátaim, a társaim mind segítenek abban, hogy önmagam jobban megismerjem. Szeretném jobbá tenni a saját és mások életét is azzal, hogy szeretem és elfogadom magam, fejlődök, ami által egyre boldogabbá válok.

Fodor Katalin összes írása »

TETSZIK A CIKK? KÜLDD TOVÁBB ISMERŐSÖDNEK!
4890 84 7830
oktatási intézmény klub itthon és külföldön bejegyzés a témákhoz



 

Szeretettel köszöntünk a Boldogságprogram blog oldalán.
Ezen az oldalon folyamatosan megosztjuk veled a legújabb boldogságtanulmányokat, továbbá hétről hétre életminőség jobbító, egészségmegőrző cikkeket olvashatsz.