Tarts Velünk Te is!
22691 regisztrált felhasználó

4. lecke: Miért tesz boldogabbá a testmozgás? 2.rész

A testedzés jó hangulatot okozó hatása élettani eredetű lehet. Amikor mozgunk, nemcsak a teljesítmény miatt érezzük jobban magunkat, hanem közben a jobb erőnléti állapot mellékhatásait is megtapasztaljuk, többek között nagyobb lesz a szív- és érrendszerünk teljesítőképessége, rugalmassága és erőssége. Esetleg nagyobb terheket tudunk felemelni, messzebb tudunk elgyalogolni, és elkerülhetjük az idős kori egészségügyi problémákat. Már önmagában ez is nagyobb boldogsághoz vezethet. Sőt, kimutatták, hogy a testmozgás megemeli a szerotoninszintet, a központi idegrendszeri ópiátok pedig képesek csökkenteni a testi erőfeszítés kellemetlen tüneteit.

Végül meg kell említenünk, hogy a testedzésnek kétféle jó hatása bizonyosan van. Az első az „akut", azonnali jó hatás, melyet már egyetlen gyakorlattal is elérhetünk, a második pedig a „krónikus" javulás, melyet egy folyamatos programtól remélhetünk. Ezek a jótétemények eltérnek egymástól. Például a testedzés közben nyomorultul érezhetjük magunkat, de rögtön utána már érezzük a motivációt, az örömet, a szorongás oldódását vagy az általános jó érzéseket. Ugyanakkor lehet, hogy csak jóval később kezdjük el érezni a tartós hatásokat például azt az érzést, hogy urai vagyunk az életünknek, ha kitartunk az edzésprogram mellett, vagy jobb lesz a testképünk, ha pár mérettel szűkebb nadrágra lesz szükségünk.

Egy futók számára írt kézikönyvben azt olvasható, hogy tizenegy hétig tart, amire egy futóprogram „beáll", és elkezdjük érezni az előnyös hatásait. Elég sokáig tart kivárni és kibírni a tizenegy hetet, és sajnos sokan feladják, mielőtt odáig eljutnának. Ám ha sikerül, a testedzés az életünk természetes részévé válik, olyan szokássá, amelynek elkezdéséhez nincs szükségünk döntésekre. Amikor megszólal az ébresztőóra, nem morfondírozunk azon, hogy visszaaludjunk-e, vagy inkább megmozduljunk, hanem egyszerűen megtesszük, mert biztosan megéri!

Emlékezz! Minden egyes pillanatban, amikor magadnak jót teszel és ebből a jóból más is részesül, hozzájárulsz ahhoz, hogy jobb legyen ez a világ.

Az ötödik leckét itt olvashatod >>>

Minden napra adunk feladatokat, javaslatokat a Boldogságprogram oldalán, ezért érdemes minden nap feljönnöd és megnézned a napi feladatokat itt >>> vagy letöltheted a havi munkafüzeteket innen >>>

Ehhez azonban be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, akkor azt itt teheted meg >>>

Örömteli tanulást kívánunk neked!

TETSZIK A CIKK? KÜLDD TOVÁBB ISMERŐSÖDNEK!
4890 84 7776
oktatási intézmény klub itthon és külföldön bejegyzés a témákhoz

A következő Klubtalálkozó időpontja:
május 8., 17:00 óra
Ha szeretnél részt venni, jelentkezz be!
A Boldogságprogram fővédnöke:

Prof. Dr. Bagdy Emőke

Felemelő érzés olyan ügy mellé állni, amellyel szívből egyetértek!

 

 

10 hónapos boldogságprogram témái:

1. hónap: A boldogságfokozó hála
2. hónap: Az optimizmus gyakorlása
3. hónap: Társas kapcsolatok
4. hónap: Boldogító jócselekedetek
5. hónap: Célok kitűzése és elérése
6. hónap: Megküzdési stratégiák
7. hónap: Apró örömök élvezete
8. hónap: Megbocsátás
9. hónap: Egészséges életmód
10. hónap: Fenntartható boldogság